Különleges év az idei, ugyanis 2017-ben itt lesz mindenki, aki számít. A nagyágyúk éve, hihetetlenül erős szerzőkkel és különleges történetekkel. És persze hozunk nektek pár új nevet is, nagy reménységeket, úgyhogy bizton állíthatjuk, izgalmas és remélhetőleg olvasásélményekben gazdag lesz 2017.

Na de nézzük, mi várható:

Egy ideje már kommunikáljuk mindenhol, hogy jön Arnaldur Indriđason új skandináv krimije, a Rókalyuk. Korábban meséltünk erről a megjelenésről, aki kíváncsi, itt járjon utána.

Aztán tavasszal várható a skandináv krimik egyik legnépszerűbb női szerzője, a svéd Camilla Läckberg, akit az első megjelenés óta évről évre jobban szerettek. Nem is csoda, jól ír, és jók a történetei, ráadásul egy olyan szerzőről beszélünk, aki nőként merészkedett be a férfias skandináv krimik világába, ami önmagában elismerésre méltó. Egy moly.hu kommentben például így írtok:

Most már be merem vallani, hogy annak ellenére, hogy olvastam a skandináv krimik hozzáértőinek remek értékeléseit és ajánlásait erről a regényről, kicsit félve vettem kézbe Camilla Lackberg művét. Féltem, hogy női írótól nem olyan krimit kapok, amit a műfaj jeles férfi képviselőitől már megszoktam. Nos, valóban nem pont olyat kaptam, de ez kizárólag pozitívumként értendő! Le a kalappal az írónő előtt!

Vagy így:

Nem brutális és véreskezű, nem naturalisztikus; finom, nőies, de nagyon is tökös krimiíró.
Fjällbacka pedig felkerült a képzeletbeli bakancslistámra, remélem, egyszer eljuthatok oda is!
Kedvenc lett. 🙂

Na de menjünk tovább. Ha már nők, íme még valaki, aki mesterien borzongat, írt már skandináv krimit, izgalmas ifjúsági regényt is, most viszont valami újba vágja a fejszéjét – egy erős horrorsztorival érkezik Kristina Ohlsson. Kíváncsian várjuk majd a reakciókat.

Aztán tavasszal jön még egy izgalmas újdonságunk, Yrsa Sigurdardóttir tollából, róla külön fogunk még mesélni, ő az egyik nagy reménységünk.

Kaszás György is ír majd nekünk, őt a legtöbben humoros kiskönyvei révén ismeritek és szeretitek (Amit a dolgokról feltétlenül tudni kell). Ezúttal viszont nem kacagtat, inkább segít. Hogy kiknek és miben, arról majd később. De annyit elárulhatunk, hogy ezt a könyvet sokan várják már, fontos témát jár körbe.

És ha már magyar szerzők… egy erős témával jön idén is Hahner Péter. Kicsit még titkolózunk, de hamarosan megírjuk a részleteket – egyelőre annyit árulunk el, hogy miután megtudtuk a témát, finoman (nem, amúgy csöppet sem volt finom) sürgetni kezdtük Pétert, szívünk szerint máris olvasnánk. Ő azonban makacsul tartotta magát ahhoz a kéréséhez, hogy először szeretné megírni. Hogy képbe kerüljetek a szerzővel, felsorolhatnánk az összes korábbi könyvét, de nem tesszük. Elég csak azt írnunk, a történelmi tévhitek sorozatával sokak fejében sikerült helyretennie a zűrzavart.

A 2015-ös év nagy durranása Yuval Noah Harari könyve volt, a Sapiens – Az emberiség rövid története. Idén pedig érkezik a szerző következő könyve, ugyancsak izgalmas és nagyon mai témával. Kifejtjük ezt is bővebben, ígérjük.

Vajon mit szólnátok egy kis J. K. Rowlinghoz? Hát igen, ő is itt van a sorban. A Legendás állatok és megfigyelésük filmforgatókönyve van a tarsolyunkban, sőt egy illusztrált H. P.-könyv is, szóval a Potter- és Rowling-rajongóknak üzenjük, hogy készüljenek…

Fredrik Backmannt remélhetőleg már nem kell bemutatnunk, az Ove-történet és a többi zseniális, sírva nevetős sztorijaival végképp levett minket a lábunkról. Hát őt is köszönthetjük ebben az évben, ráadásul kétszeresen!

És itt lesz nyár végén a két nagyágyú, Jussi Adler-Olsen és Jo Nesbo is, róluk még sokat fogunk beszélni, szóval nem lövöldözzük el az összes információs tárunkat.

Ősszel Millennium 5.! David Lagercrantz érkezik a hihetetlen sikereket elért Millennium-sztori ötödik részével, amit anno Stieg Larsson írt meg trilógiaként, ám tragikus halálát követően Lagercrantz folytatta a zseniális sorozatot.

Lesz majd egy új regényünk, Ove-rajongók figyelmébe ajánljuk Catherine Ingelmann Sundberg történetét, őt is nagyon várjuk már, ha itt lesz az ideje, mesélünk róla is.

Hát nagyjából ilyen évre számíthattok, persze a változás jogát fenntartjuk, de ha minden jól megy, szerintünk jól fogunk mulatni. Na mit szóltok? Van köztük olyan, ami felkeltette az érdeklődéseteket?