Ahogy korábbi posztunkban már elcsicseregtük, ebben az évben jön az új Millennium, David Lagercrantz és a kiadója pedig már el is kezdte csöpögtetni az információkat. Azt már tudjuk, hogy a kinti megjelenés szeptember 7. lesz, és amint kicsit jobban látjuk, hogyan alakulnak az itthoni munkálatok, mi is jövünk a pontos megjelenési dátummal.

És hogy mit árult el Lagercrantz az új Millenniumról? Dobosi Bea kollégánk zseniális módon máris lefordított nekünk egy cikket, ami a Millenium 5. kapcsán kikerült.

Íme, amit eddig tudni lehet:

  • A Millennium-trilógia ötödik részében Lisbeth felfedi gyerekkorának részleteit.
  • Az eredeti cím: Mannan som sökte sina skugga (szó szerint: A férfi, aki az árnyékát kereste)
  • Természetesen itt is Mikael lesz a történet másik főszereplője, ahogy azt már megszokhattuk, és el is várjuk.
  • Egy újabb letehetetlen történet állami túlkapásokról, becsületbeli ügyekről és a gyerekkor sötét árnyairól, amelyek még mindig kísértik Lisbethet.
  • ,,A történet részben az előző kötetekre épül, és az olvasók még többet tudhatnak meg Lisbeth gyerekkoráról” – mondta Eva Gedin, a Norstedts (a svéd kiadó) vezetője.
  • És pár érdekes számadat: a negyedik rész 2015-ben jelent meg, és eddig 6 millió példányban adták el világszerte, ebből félmillió kelt el Svédországban. Az ötödik rész 34 országban fog megjelenni, pl. Nagy-Britanniában, az USA-ban, Németországban, Vietnamban.
  • A nagy premier: 26 ország egyszerre adja ki, szeptember 7-én!

 

És akkor íme a Svéd borító:

swedishcover_millenium

 

 

Kinek hogy tetszik?  Jöhetnek a kommentek!