Az alkalmas szülő

Közzétéve: 2015. június 16-án

Fordította: Erdődy Andrea

 

 

A gyerekeim barátainak szülője (aki azért jött hozzánk, hogy hazavigye a gyerekeit):

– Sziasztok! Minden rendben volt?

A nejem (aki még kabátban ácsorgott az előszobában):

– Szia! Igazság szerint nem tudom, ebben a pillanatban értem haza. Fredrik egyedül volt a gyerekekkel.

A gyerekeim barátainak szülője (akit mintha kissé nyugtalanított volna ez az információ):

– Hát… jó. De minden… rendben volt?

Én:

– Persze, teljes mértékig, nagyon is rendben.

(Csend)

Én:

– De tényleg, igazán.

A gyerekeim (kirontanak az előszobába):

– FAGYIZTUNK!

A nejem:

– Hogyan?

A gyerekeim barátainak szülője:

– Ó… valóban?

A gyerekeim:

– PEDIG MÉG CSAK KEDD VAN!

Én (kissé ingerülten, bár szükségtelenül):

– Hát, titeket aztán nem lehet átverni!

A gyerekeim barátai (rám mutogatnak):

– Az apukájuk azt hitte, hogy szombat van, pedig nem is, csak mi azt mondtuk neki, és így kaptunk fagyit!

Én (így utólag kissé elbizonytalanodtam, kinek is mondtam ezt):

– Na szóval… tisztázzuk, hogy tudtam, nem szombat van… mármint, mit képzeltek ti rólam, én mindent beveszek? Vagyis… teljesen hülyének néztek? Hát nem vagyok hülye. De nem ám!

A gyerekeim:

– APA ELHITTE, HOGY SZOMBAT VAN!

Én:

– Na de… már hogy a fenébe… hát csak tudom már, milyen nap van…

A gyerekeim barátainak szülője (bátorítóan megveregeti a vállamat):

– Jól van, jól van, hiszen csak egy fagylaltról van szó.

Én (talán kicsit csalódottan):

– De hát csak le akartam kenyerezni őket! Persze, hogy nem vertek át… én vertem át őket!

A gyerekeim barátainak szülője (elegánsan és megértően):

– Rendben van. Akármi is az igazság, nincs semmi gond.

Én (lehet, hogy egy árnyalatnyit túl hangosan):

– Nem igaz, hogy így beéget egy ötévesekből álló banda! Nem vagyok hülye! Tudom, milyen nap van!

A nejem (szükségtelenül hosszasan bólogatva):

– Milyen nap is van, Fredrik?

(Némiképp hosszúra nyúlt szünet)

A gyerekeim barátainak szülője:

– Kedd van…

Én: – NA, ÉPP EZT AKARTAM MONDANI!!!

(Csend)

A gyerekeim barátai:

– Holnap is átjöhetünk?

 

MEGJEGYZÉS: Amúgy vettek egy csomó mindent az iTuneson is, de csak azzal a feltétellel adtam meg nekik a jelszavamat, ha inkább ezt a fagyis sztorit adják elő!

 

Fredrik Backman bejegyzéseit hamarosan folytatjuk… 

 

Kattints ide a szerző eddig megjelent köteteiért! 

Advertisements