A feleségem szerint így telik egy hétfői nap velem

Közzétéve: 2015. június 29-én

Fordította: Erdődy Andrea

 

Reggel hétkor megkérdezem tőle, látta-e a mobilomat, de mivel a válasza nem, megkérem, hogy hívjon fel. Majd fél perc múlva kiordítok a hálóból: – MEGTALÁLTAM!

Fél nyolckor azt tudakolom tőle, hová rakta a mobilomat, és amikor azt feleli, hozzá se nyúlt, megkérem, hogy hívjon fel. Majd fél perc múlva kiordítok a fürdőszobából: – MEGTALÁLTAM!

Háromnegyed nyolckor ismét megkérdem, látta-e valahol a mobilomat. Nyolckor ugyanígy. Negyed kilenckor, amikor – immár halál idegesen – elindul a metróhoz, én kitárom a konyhaablakot, és végigüvöltök az utcán: – DRÁGÁM, FELHÍVNÁL, MERT NEM TALÁLOM A MOB…?

Háromnegyed kilenckor a feleségem beér a munkahelyére. Valamikor úgy 9 és 10 óra között felhívom, és megkérdezem, mi volt olyan fontos. Mikor visszakérdez, „mi van?”, én fancsali arccal felsóhajtok: „Mire beértem az irodába, már vagy ÖT nem fogadott hívásom volt tőled, úgyhogy feltételezem, valami IGAZÁN fontosat akartál mondani?!”

 

MEGJEGYZÉS: Persze, mint mindig, ezúttal is túloz. Ez legfeljebb nyolc-tíz alkalommal esett meg velem.

 

Fredrik Backman bejegyzéseit hamarosan folytatjuk…

 

Kattints ide a szerző eddig megjelent köteteiért! 

 

Advertisements