Olykor elmosódnak a határok

Közzétéve: 2015. július 9-én

Fordította: Erdődy Andrea

 

Társasági összejövetelen voltam. És hát nem éppen arról vagyok híres, hogy túl jól szerepelnék ilyen helyzetekben. Ez a társasági összejövetel egy kerti vacsora volt a barátainkkal, amelyen néhány másik barátjuk is részt vett, akiket nem ismertem, de határozottan az volt az érzésem – bár így utólag úgy vélem, talán tévedtem –, hogy elvárták tőlem: vegyek részt a társalgásban. Ezért aztán elcsacsogtam két emberrel, akik a saját, szinte újszülött csecsemőjüket tartották az ölükben. Azon tréfálkoztak, hogyan változik meg az ember élete azáltal, hogy szülővé válik. Ezt alátámasztandó különféle példákat is felhoztak, már nem emlékszem pontosan, miket, de volt valami az éjszaka közepén való felkelésekről, meg arról, hogy hirtelen milyen komoly szervezést igényel az, hogy lemenjenek tejért a boltba. Bár még sosem találkoztam ezzel a párral azelőtt, mégsem akartam én lenni a balfék, aki csak csendben álldogál a többiek mellett, és nem ismerkedik. Gondoltam, felteszek egy kérdést, mert mindig azt mondják, ha az ember beszélgetést akar kezdeményezni, jó, ha kérdez. Ezért aztán megkérdeztem, van-e valamelyiküknek valami jó tippje, hogyan lehet eltávolítani a hónaljszőrbe ragadt kakát. És miközben ezt mondtam, egy heves mozdulatot tettem a saját hónaljam felé. Remek pedagógiai érzékkel rendelkezem ugyanis.

 

Ha belegondolok, talán azért nem ártott volna, ha azzal kezdem, hogy felvilágosítom őket: nekem is vannak gyerekeim.

 

Az sem lett volna rossz, ha a gyerekeim előkerülnek, amikor én épp a létezésüket akarom bebizonyítani. És az sem, ha abban a kertben találkozunk, ahová meghívtak, és ha beszélgetőpartnereim legalább a barátaim barátai lettek volna, és nem azok szomszédainak a barátai.

Személyes véleményem szerint a kertvárosi házakat sövénnyel, kerítéssel vagy valami más alkalmatossággal el kellene különíteni egymástól. És ezt a feleségemnek is ki kellett volna fejtenem, amikor megpróbáltam elmagyarázni neki a történteket. Azt viszont semmi esetre sem kellett volna mondanom, hogy „azért valahol mindenkinek meg kellene húznia a határt”, mert a jelek szerint én voltam az, akinek meg kellett volna.

 

De nem biztos, hogy CSAK ezért nincs sok barátom.

 

MEGJEGYZÉS: Bizonyára számos más oka is van.

 

Fredrik Backman bejegyzéseit hamarosan folytatjuk…

 

Kattints ide a szerző eddig megjelent köteteiért!

 

Advertisements