Közzétéve: 2015. augusztus 17-én

Fordította: Erdődy Andrea

 

 

Én (a fiamnak): – Na jó, kezdhetsz öltözni, mert ma este tudod, kihez megyünk?

A fiam (a tenyerével a számra csap): – Neee! Ne mondd meg! Ki akarom találni!

Itt némi gondolkodásra és rengeteg türelemre lesz szükség.

Én: – Oooké. Tudod, kihez megyünk ma látogatóba?

A fiam (tágra nyílt szemmel): – Ninjago Legót venni?

Én: – Hogy mi? Nem, nem… én azt kérdeztem, k-i-h-e-z megyünk ma?

A fiam (ismét szájon vág): – A nagyihoz és a nagypapához?

Én: – Jaj nem, dehogy, a nagyi és a nagypapa Skånéban lakik. Én arra gondoltam…

A fiam (elkezdi rángatni a nadrágom szárát): – Akkor Legolandbe?

Én: – Na jó, nekem erre nincs id…

A fiam: – Akkor az űrbe??

Én (a halántékomat dörzsölve): – Rendben, feladom. …-ékhoz megyünk (a fiam barátainak neve).

(Csend)

Én: – És képzeld, vettek egy…

A fiam: – Neee! Ki akarom találni!!!

(Itt szünetet tartok, amíg elszámolok tízig. Többször egymás után.)

Én (mély lélegzet, próbálok újfent fellelkesülni): – Na jó, szóval őket látogatjuk meg, és tudod, hogy mit v-e-t-t-e-k?

A fiam (üvöltve): – NINJAGO LEGO-t?!

Én: – Nos, nem… egy állatot vettek. Egy háziállatot.

A fiam: – Egy kutyát vettek? Ninjago Legót meg egy kutyát?

Én: – Nem, nincs semmiféle átkozott Ninja… egy állatot vettek. Ami kisebb, mint egy kutya.

A fiam: – Egy farkast?

(Csend)

Én (kezdem elveszíteni a bennem rejlő pallérozott szülő és a tajtékzó szülő közti egyensúlyt): – De az Isten megáldjon, hát hogy vettek volna egy farkast háziállatnak? Térj már észhez, ez egy…

A fiam: – Egy unokatesó??

(Hosszú csend)

Én: – Hallottad, amikor azt mondtam, hogy ez egy állat, ugye?

(A fiam hevesen bólogat.)

Én: – Na, akkor mit gondolsz, milyen állat lehet? Nem kutya, és nem macska, hosszú fülei vannak, és…

A fiam (vádlón széttárja a karját): – Hát farkas!

Én: – Na, figyelj már ide, hosszú fülei vannak, és így ugrál!

És ugrálni kezdek, mint egy nyúl.

A fiam: – Juhééé! Vettek egy trambulint?!

Én (illetve a tajtékzó szülő): – Az neked egy ÁLLAT? A trambulin egy állat?

A fiam: – Egy élő trambulint vettek?

(Nagyon, nagyon, nagyon hosszú csend)

Én: – Rendben. Próbáljuk meg újra: Egy állatot vettek. Egy kis állatot. Olyat, mint Ugrifüles a Berci képregényből. Hosszú fülei vannak, és nagy foga. A neve úgy kezdődik, hogy „Nyu”, és úgy végződik, hogy „szi”. És így ugrál.

Ugrálok, mint a nyúl. Sokáig. Körbe az egész nappaliban.

A nejem (belép a szobába): – Indulunk. Készen vagytok?

A fiam (felvillanyozva): – Apa a nyusziról mesél!

Szünetet tartok az ugrálásban, és levegő után kapkodok; ez eltart vagy öt percig.

Én (talán egy kissé zihálva, a pallérozott és a tajtékzó szülő nevében is): – Igen! Igenigenigen! IGEN! Egy ny-u-sz-i-t vettek!

(Hosszú, kissé kínos csend)

A nejem (a fiunkra nézve): – De hát mi ezt már tíz perce megbeszéltük.

A fiam (bólint): – Igen, de sokkal viccesebb, ha apa magyarázza el.

Én (picit talán zihálva és dühösen): – Szóval akkor… te kis… na, ez volt az utolsó alkalom, hogy… miért csinálod mindig ezt velem?

A nejem (megpaskolja az arcomat): – De drágám, megint bedőltél neki? Ha nem lennél ilyen hiszékeny, nem kellene ezt minden alkalommal végigcsinálnod, valahányszor készülünk valahová.

A nagyon, nagyon tajtékzó szülő szól belőlem (a fiamra mutatva): – AZT KÉPZELI, HOGY AZ UNOKATESTVÉR, AZ EGY ÁLLAT!

 

MEGJEGYZÉS: Tényleg ez volt az utolsó alkalom.

 

 

 

Fredrik Backman bejegyzéseit hamarosan folytatjuk…

 

Kattints ide a szerző eddig megjelent köteteiért!

Advertisements