Közzétéve: 2015. szeptember 13-án
Fordította: Erdődy Andrea
Új lakó költözött a szomszédunkba, aki ma, vasárnap, egész nap fúrta a falat. Fél-fél percig egyhuzamban, ötperces szünetekkel.
Harminc másodperc fúrás. Öt perc csend. Ismét harminc másodperc fúrás. Ismét öt perc csend.
Nem vagyok különösebben ügyes kezű. Így aztán mindössze egyetlen kérdésem lenne: Mi a fene történik abban a lakásban az alatt az öt perc alatt? Olyan átkozottul nehéz fúróval dolgozik a szomszéd, hogy egy fél percnél tovább nem bírja megtartani egyhuzamban? Vagy százötven darab egészen apró képet szeretne feltenni egymás mellé, amelyek olyan picik, hogy két fúrás közt mindig elejti a dobozt, amelyben tartja őket? Netán ritka pillangókat szegez fel a falra, amelyeket előzőleg egyesével fogdos össze az erkélyen? Vagy valami féreglyukat fúr, mint amilyet a Csillagok közöttben láttam, és amit nem értettem egészen? Utóbbi tényre egyébként egy meglehetősen dühödt fickó hívta fel a figyelmemet az edzőteremben: „Az emberek azt hiszik, értik Christopher Nolant, pedig valójában NEM ÉRTIK Christopher Nolant, hát érted te ezt?!”
Na, nem akarok túlzásokba esni. De kéne, hogy legyen ebben a társasházban egy olyan házirend, amely szerint csak egyhuzamban lehet fúrni! A fene egye meg!
És ebben a társasházban vállaljuk a felelősséget a hibáinkért.
De most, hogy jobban belegondolok, egy másik szomszédom tegnap bulit rendezett, ahol volt egy tipikus „táncparkett ördöge” hülyegyerek, aki sosem enged egy számot tizenöt másodpercnél tovább játszani anélkül, hogy közbe ne ordítana: NE, NE, INKÁBB EZT TEDD FEL!!! Majd lemezt cserélnek, adnak rá kakaót rendesen, aztán tizenöt másodperc múlva megint beszól: NE, NE, INKÁBB…
Oké.
Már kezdem kapiskálni a fúrós szomszéd szándékait. Még akár barátok is lehetünk.
MEGJEGYZÉS: Vagy ez lehet a megoldás, vagy valami piszkosul elszabadult gyerekzsúrt tartanak, amelyen az egyik szülő továbbfejlesztette a Tűzd fel a szamár farkát! társasjátékot.
Fredrik Backman bejegyzéseit hamarosan folytatjuk…
