Közzétéve: 2015. október 8-án
Fordította: Erdődy Andrea
(A gyerekem kapott valami ajándékot. Már nem emlékszem rá, mi volt az, mert időközben megfájdult a fejem.)
Én: – Na, és mit mondunk ilyenkor?
A gyerekem: – Mi?
Én: – Mit mond az ember, amikor kap valamit?
A gyerekem: – Miért, ki kapott valamit?
Én: – Hát te.
A gyerekem: – Tényleg?
Én: – Igen, és mit kell ilyenkor mondani?
A gyerekem: – Kinek?
Én: – Mit mondasz… vagyis… TE?
(Csend)
A gyerekem: – Én nem mondtam semmit.
Én: – De mit mondasz akkor, amikor kapsz valamit?
A gyerekem: – Kérem.
Én: – Igen… nagyon jó. Ha valamit szeretne az ember, azt mondja: kérem. De mit mond akkor, amikor MEG IS KAPJA?
A gyerekem: – Mit kap meg?
Én: – Bármit.
A gyerekem: – Bármit?
Én: – Igen!
A gyerekem: – Kaphatok egy ninjagós rollert?
Én: – Hogy mit?
A gyerekem: – Azt mondtad, bármit!
Én: – Igen, de nem… ez csak egy példa volt. De mit mond az ember, amikor KAP valamit?
A gyerek: – Hogy mit mond az ember?
Én: – Igen, mit mond az ember?
A gyerekem: – Hogy AZ EMBER mit mond?
Én: – Igen, az ember!!
(Csend)
A gyerekem: – De milyen ember?
Én: – Egy ember! Akármilyen! Te! Te mit mondasz, amikor kapsz valamit?
A gyerekem: – Például egy Ninjagós rollert?
Én: – Például azt!
(Csend)
A gyerekem: – Azt, hogy: Milyen fantasztikus ez a ninjagós roller!
Én (talán kicsit kezdtem elveszíteni a türelmemet): – Nem! KÖSZÖNÖM!
A gyerekem (a fejét csóválva): – Ezt akkor mondja az ember, ha nem akar valamit.
Én: – Mit?
A gyerekem: – Azt, hogy „nem, köszönöm”. Ezt akkor mondja az ember, ha nem akar valamit.
Én: – Igen, de ha valaki… vagyis… tudod, mire gondolok! Azt mondjuk: KÖSZÖNÖM!
A gyerekem: – Szívesen.
Én: – Nem, hanem amikor… mit mond az ember…
A gyerekem: – Ha valaki azt mondja, köszönöm, azt feleljük rá: szívesen.
Én: – Igen!
A gyerekem: – Na azért!
Én: – És mikor mondod TE azt, hogy „köszönöm”?
A gyerekem: – Amikor kapok egy ninjagós rollert.
Én: – Igen, de nem csak akkor, amikor egy Ninj… azt mondjuk: köszönöm. MEGKÖSZÖNJÜK!
A gyerekem: – Szívesen.
Én: – De ne… oké, próbáljuk ki. Én azt mondom: Tessék.
A gyerekem: – Mi?
Én: – Szerepet cserélünk. Érted? Én azt mondom: Tessék. És mit mondasz te erre?
(Csend)
A gyerekem: – Te is szeretnél egy ninjagós rollert?
Én: – Hogy mit?
A gyerekem: – Talán kérhetnél egyet a Jézuskától. De akkor jónak kell lenned, és azt mondanod: légy szíves.
Én: – DE ÉN NEM AKAROK SEMMIFÉLE NYAVALYÁS NINJAGÓS ROLLERT!
A gyerekem: – Hát, ha így ordítasz, nem is fogsz kapni. Az ordítás nem jó viselkedés.
Én (kilégzés, belégzés, kilégzés, belégzés): – De a fené… mit mond az ember, ha kap egy… egy… bármit? Mit mond az ember, ha bármit kap?
A gyerekem: – A Jézuskának?
Én: – Igen! Mit mond az ember a Jézuskának, ha kap tőle valamit?
(Csend)
A gyerekem: – Jézuska, légy szíves, hozz az apukámnak egy ninjagós rollert.
Én: – Köszönöm.
A gyerekem: – Szívesen.
Én: – Jézuska, hozz az apukámnak egy rollert. KÖSZÖNÖM.
(Csend)
A gyerekem (mélyet sóhajt. Majd nagyon türelmesen suttogja): – Neeem. Mit kell mondani a Jézuskának, apa?
Én: – Mit?
A gyerekem (megpaskolja a kezemet): – Azt kell mondani: légy szíves. (Hosszú csend)
Én: – Te direkt csinálod ezt, ugye?
MEGJEGYZÉS: Te direkt csinálod ezt. KÖSZÖNÖM
Fredrik Backman bejegyzéseit hamarosan folytatjuk…
