Közzétéve: 2015. november 12-én

Fordította: Erdődy Andrea

 

Nem vagyok valami jó az idegenekkel való társalgásban. Azt hiszem, ezt most már leszögezhetjük. Nem tudom, hogyan kell megtörni a jeget. Nem szeretem a süketelést. Ráadásul kimondottan rossz a stressztűrő képességem. Úgyhogy ha leültetnek ebédelni egy asztal mellé, amelynél ültetési rend van érvényben, nem igazán tudom, mit kéne csinálnom, milyen viselkedést várnak el tőlem. Ez némiképp idegesít. Szerintem érthető.

 

És hogy a tényeket nézzük, ha ideges leszek, egy csomó hülyeséget csinálok. Szóval, ha tágabb nézőszögből tekintjük az egészet, akár azt is mondhatnám: ezúttal meglepően jól ment. Mármint a körülményekhez képest.

Leültem az asztalhoz. A mellettem ülő idősebb nő biccentett és bemutatkozott. Ettől egy kicsit ideges lettem, és hirtelen nem jutott más az eszembe, így azt mondtam: – Hát nem hülyék az emberek? Gondolt már arra, hogy a legtöbben szemből készítik a profilképüket?

A feleségem javára szól, hogy amikor utólag meghallotta ezt a sztorit, nem kezdett el azonnal becsmérlő jelzőkkel illetni. Csak annyit jegyzett meg, nem tudja eldönteni, hogy ha legközelebb a barátai esküvőjére leszünk hivatalosak, teljes mértékig megtiltsa nekem az alkoholfogyasztást, vagy előzetesen úgy leitasson, hogy mire odaérünk, már senki ne értse, miről beszélek.

MEGJEGYZÉS: Mentségemre szóljon, a skånei dialektusom már így is megold egyet s mást.

 

Fredrik Backman bejegyzéseit hamarosan folytatjuk…

 

Kattints ide a szerző eddig megjelent köteteiért!